Ezt a gondolatot iskolánk is magáénak vallja, a tanév folyamán rendszeresen látogatunk előadásokat. Legutóbb a hetedik osztályban ajánlott olvasmány, A Szent Péter esernyője feldolgozását néztük meg a Karinthy Színházban, melyet nagyon élveztek tanulóink.
Egy dolog darabot nézni és élvezni, másik benne játszani, megélni a másvalaki bőrébe bújás élményét. Nálunk évek óta lehetőséget kapnak erre is diákjaink.
Erről így ír kolléganőm:
Lúdas Matyi a Kazinczyban
2019. április 9-én, Iskolánk Pepita Színjátszó köre, a Pengetős tanszak, a Citera szakkör és a Kórus negyedik évfolyamos tagjai közösen mutatták be Tasnádi István modern adaptációját, a Lúdas Matyit. Megjelent vendégeink közt Kecskemét színészét, Szörényi Júliát is köszönthettük, aki 2015-ben a Ciróka Bábszínházban Liba szerepét játszotta. A drámai mesejátékra Intézményünk 70. születésnapja okán esett a választásom, mivel az elbeszélő költemény írója Fazekas Mihály, közeli barátságban volt Iskolánk névadójával, Kazinczy Ferenccel, együtt szerkesztették a Hazai és Külföldi Tudósításokat.
Tasnádi István drámai meséje hű marad a klasszikus történet fővonalához, a tradíciókhoz, a magyar folklór örökségéhez, ugyanakkor a 21. század igényeihez igazítja: Matyi és az izgága lúd kalandjai a mai gyerekeknek újra érdekesek, izgalmasak, és igen, megjelenik egy új, szerelmi vonal is, amit kiegészít a nemes szívből eredő, megbocsátásra való készség. A mesejátékban komoly szerepet kap a szép magyar szó, a régies kifejezésmód, a kiszámolók ötvözete a mai, modern nyelvi fordulatokkal.
Az író engedélyével gyerekszínészekre igazított szövegkönyveket még 2018 szeptemberében osztottam ki a szereplőknek, és a próbák azóta, minden héten 2-6 órában tartanak. A régies kifejezéseket, szófordulatokat a szereplők sokáig ízlelgették, próbálgatták, és mára jó visszahallani őket, a hétköznapi beszédükben is.
Minden színház és színpadi alkotás fő eleme az ének és a zene, ami kiegészíti, teljessé varázsolja az előadást, olyan, mint egy keleti fűszer: sokszor misztikussá, mélyebbé teszi az élményt. Szerencsések vagyunk itt, a Kazinczyban, mert Nagyszeginé Botlik Erika zenepedagógus által létrehozott (ma 25 főből álló) kórus negyedik osztályos tagjainak éneke, Pavella Krisztina pengetős szakköréből a negyedikesek muzsikája, illetve Vojtonovszky Sándor által vezetett pengetős tanszak negyedik osztályos tanulóinak zenéje csodálatos kiegészítője tudott lenni mesejátékunknak. A közös próbák január óta tartanak, minden héten egy-két alkalommal találkoztunk, és töltöttük el együtt a délutánokat. Jó volt látni a szereplők fejlődését, kibontakozását, és tapasztalni, hogy a zene és a dal milyen csodálatos módon öltöztette fel a darabot, fogta össze a jeleneteket, és segített az érzelmeket, gondolatokat, szándékokat kifejezésre juttatni.
Munkámat életfeladatomként végezve hiszem, tudom, hogy a mindennapos „csak” iskola szerencsére sokaknak nem elég. Nem elég a nyitott, érzelemdús gyermeknek a tanórákon megtapasztalt játék, tudás. Kell valami, amiben megértheti a mai gyermek önmagát, társait, felépítheti személyiségét, vagy esetlegesen teret kaphat egyéniségének „a na, ezt nem szeretem magamban” oldala is. Helyén van a nevetés, a vicc, a tréfa, de a kritika, a társas interakció, a magam korlátainak lerombolása is. A kisdiák a szerep szerint, amit választ, lehet igazságtalan, vagy az igazságért elbukó hős, lehet jó, szerelmes, és lehet csak egy „buta” liba is, ha akar, ha vágyik rá, ha elég bátor ahhoz, hogy kipróbálja önmagát egy komfortzónán túli, mesebeli világban, itt, itthon az iskolában… Megélhet és átadhat olyan érzéseket, amiket lehet, hogy csak itt, csak most tapasztalhat meg, és lelkében, személyiségében elviszi azokat egy-egy szófordulatban, gesztusban.
A színjátszás már nevében is játék, a kemény munka mellett. A szövegkönyvünk 45 oldalas, ami elsajátítása óriási feladat ilyen kicsi gyerekek számára. Sokat segítettek a könnyed nyelvezet, a játékos szófordulatok, és a humoros szójátékok.
A szöveg megtanulása csak az első lépés egy színpadi előadás felépítésében: a gesztusok, a mozgás is nagy feladat volt, hiszen a szereplők, helyszínek, jelmezek folyamatosan váltakoznak a mesejáték alatt. A színpad a mese végére megtelik párnákkal, libatollakkal, amiknek helyük, szerepük van, és meg kellett tanulni mozogni ennyi akadály közt.
A kórus és a citerazenekar számára is komoly kihívás volt a mesejáték, hiszen folyamatosan figyelni kellett egymást, a rendezőt, vezetőiket, a szereplőket: mozdulataikat a legjobb pillanatban „kihangosítani”, a színeket összekötni, az érzelmeket kiszínezni nem egyszerű feladat, főleg kisiskolásként.
Azt hiszem, hogy aki muzsikát, éneket tanul, annak talán fel-felsejlik a cél, hogy ne csak sterilen zenéljen, hanem oka, célja, értelme legyen művészetének: a közös öröm, a közös élmény. Mesénket a tavalyi, Minden egér szereti a sajtot című, első helyezést elért színdarabunk után elvisszük Pándra, ahol a Meselovagok Viadalán bemutatásra kerül május 10-én.
Remélem, hogy azok a gyerekek és felnőttek, akik eljöttek, és megnéztek bennünket, megtapasztalták az érzést, ami mindnyájunkat összefogott, éltetett: a közös játék, közös dal és közös muzsikálás élményét, amivel tisztelgünk Iskolánk és a magyar kultúra előtt.
Grajczárné Hahn Katalin pedagógus
szakkörvezető (Pepita)
