Az EMMI Határtalanul pályázata és Bugyi Nagyközség Önkormányzata anyagi támogatásának köszönhetően, 2018. június 4-én elindult 26 hetedikes hogy hat napot Székelyföldön töltsön. A baróti szállásról kiindulva ismerkedtünk Erdővidék természeti és történelmi értékeivel. A 680 km hosszú utat többször megszakítottuk. Megálltunk Körösfőn, hogy a Nemzeti összetartozás napjáról testvérközségünkben verssel, énekkel megemlékezzünk. Segesvár határában, Fehéregyházán koszorút helyeztünk el azon a helyen, ahol 1849 nyarán Petőfi Sándort utoljára látták. A második napon Nagyajtán, az erődtemplom unitárius lelkésze beszélt a templom történetéről. Kisbaconban találkoztunk Benedek Elek unokájával és meglátogattunk egy működő vízimalmot. A következő napon a Szent Anna-tóhoz látogattunk el. Megigézve hallgattuk Kárpáti Szilviát, aki a tó legendáját mesélte el. Útban a Torjai Büdös Barlanghoz egy félelmetes zivatart is átéltünk.
A negyedik napon Sóvidék felé vettük az irányt. A parajdi sóbánya után meglátogattuk Korondon Ravasz János fazekast. Egy bokály korongozása közben az életéről is beszélt, persze humorral fűszerezve. Voltak, akik az edény díszítésével is megpróbálkozhattak. Székelyudvarhelyen, a legnagyobb arányban magyarok lakta városban is jártunk. Útban a szállásunk felé megálltunk egy szénégetőnél, mindenki megdöbbent azon, hogy milyen nehéz munkát igényel a faszén előállítása.
Az utolsó előtti napon a Vargyas-patak völgyébe lovaskocsiztunk el. Fölmásztunk az Orbán Balázs barlangba, ahol megtapasztalhattuk az igazi „vaksötétet” és láthattuk a denevéreket is.
Hazaúton Nagyszebenben, az erdélyi szászok egykori fővárosában tettünk sétát.
„Ha tud arrul valamit az ember, még többet lát.”
– mondta Fekete Levente Nagyajta lelkésze. Ennek jegyében a kirándulásra alaposan felkészültünk.
Tanultunk a trianoni békediktátum hazánkat sújtó rendelkezéseiről, a székelyek történelméről, népviseletéről, az utóvulkáni működésről. A kiránduló gyerekek felkészültek egy-egy a felkeresett helyszínekkel kapcsolatos témában, és azt, amikor időszerű volt, társaiknak elmondták.
Sokat okosodtunk Pajer György élményszerű, hazaszeretettől áthatott „idegenvezetése” által is. Megszerettük őt, de a baróti és vargyasi gyerekeket is!
„Nem gondoltam volna, hogy ilyen szép lesz a táj. Féltem attól, hogy unalmas lesz és a programok sem fognak tetszeni. Ezzel szemben nagyon élveztem a kirándulásokat. Arra sem számítottam, hogy ennyire megszeretem az ottani gyerekeket, és, hogy így fognak hiányozni:” (Gendur Gina)
„ A székelyföldi gyerekek közvetlenebbek és kedvesebbek, mint mi és a szókincsük is nagyobb. Nem hittem, hogy ilyen gyorsan elmegy az idő.” (Drahos Imre Gergő)
„Nem gondoltam volna, hogy utolsó este sírni fogok, de megtörtént, mert nehéz volt búcsúzni. …belopták magukat a szívembe.” (Lakatos Dominik)
„… egy kicsit mindenkit megérintett a búcsúzás. Most ismertük meg igazán egymást, mindenki azt az arcát mutatta legalább pár percre, amire nem számítottam.” (Gémesi Krisztina)
Lejegyezte: Huber Erika
