Elsősök kirándulása

Az első osztályosokkal május 11-én egy nagyszerű kiránduláson vettünk részt. A reggeli indulásnál a hátizsákunk élelemmel, a lelkünk jókedvvel és izgalommal volt tele. Úti célunk: Piliscsévi Játékpark. A Játékparkba érve első programunk a Titokszoba meglátogatása volt. Itt egy ” Őrült Tudós” vezette be a gyerekeket a fizika világába, a fény-és hangjátékok elbűvöltek minket. Ez után a kisvasút következett. A gyerekek ujjongva utazták be a 130 méteres sínpályát, a sokadik kör után is lelkesen integetve.. A napot kézműveskedéssel folytattuk: Kis agyagkosarak készültek.

A napot kürtös kalács sütésével zártuk. Igazi élmény volt a parázs felett a saját kalácsunkat sütögetni, és utána azon frissen befalni. A programok között a gyerekek felfedezhették az igazán gyermekbarát  park minden zegzugát, a kötél-és akadálypályát, valamint az állatsimogatót is.

A kirándulásból erőt merítettünk az év végéig ránk váró feladatokhoz, még sokáig fogjuk feleleveníteni a szép emlékeket

1