Októberben megkezdtük játékos iskolára hangoló programunkat a nagy csoportos óvodásoknak. Legnagyobb örömünkre már az első foglalkozásokon sok kíváncsi, érdeklődő gyermek népesítette be tantermünket.
Miután megismerkedtünk a gyerekekkel, előkerültek a ceruzák és rajzlapok. A gyerekek lerajzolták óvodai jelüket és önmagukat. Tanulmányoztuk az emberi test részeit, a tükörképünket nézegettük. Életnagyságú kartonbabát készítettünk, melyet a következő foglalkozáson fel is öltöztettünk az évszaknak megfelelően. Nyírtunk, ragasztottunk, színeztünk közben a bal, jobb irányokat jelöltük. A sok munka közben vidám mondókával lazítottunk.
A foglalkozások végén jó volt látni, ahogy a gyerekek büszkén mutogatták alkotásaikat a szüleiknek.
Nagy Rozália
no images were found