Kommunikációs tréning Ráckeve

2011. szeptember 27-én a tantestület Ráckevén a Kék Duna Wellness Hotelban töltött egy napot. Reggel 8 órakor vette kezdetét a csapatépítéssel egybekötött kommunikációs tréning. Első feladatként újságok rengetegében válogattunk, képeket, cikkeket, címszavakat. Mindenkinek úgy kellett kutakodni, hogy egy A/3-as lapra saját életét jelenítse meg mozaik formába. A lapra lehetett írni és rajzolni a képek ragasztásán kívül. Miután mindenki elkészült egyesével bemutattuk a plakátunkat, és elmeséltük mely képnek mi a jelentése, hogyan kapcsolódik életünkhöz. Nagy élvezettel hallgattuk egymást, sok új dolgot tudhattunk meg a másikról.
Ezt követően állítások szerint kellett helyezkednünk. Pl. aki aktívan sportol, menjen a terem jobb felébe, aki nem a bal felére.
Utolsó feladatként mindenki mondott egy szót, amely felkerült egy táblára. Csoportokba rendeződve egy népmesét írtunk, amelyben minden elhangzott szót fel kellett használni. Tanulságos és egyben vicces történetek kerekedtek ki.
A kommunikációs tréninget egy finom ebédet követte, majd egy órás hajóútra mentünk. Délután a szálloda wellness részlegében pihentünk. Este feltöltődve, élményekkel gazdagodva tértünk haza.

Csizmadi Marína

no images were found