„…Ilyen nagy dolog a Szabadság?”

Az 1956-os forradalomra emlékező nemzeti ünnepünk mottójául Márai Sándor versének egy sorát választottuk. A költő messze hazájától, 1956 karácsonyán, New Yorkban írta Menyből az angyal című versét.  Nyolc évvel korábban a kommunista diktatúra elől menekülve, rettegve hagyta el az országot. A nyolcadikosok, hogy a diktatúra légkörét fölidézzék, Illyés Gyula: Egy gondolat a szabadságról című legendás művét is megidézték. A mű Tovább...

Szakmai bemutató Örkényben

                                                                 Örkény A napot úgy kezdtük, hogy belépéskor ajándékcsomaggal köszöntöttek minket. Röviden elmondták az iskola történetét és a programokat. Majd a tantermekbe mentünk és a különböző céget ismertető óráin vettünk részt. Ezek után szakma bemutatókat Tovább...

Gyárlátogatás

Október 29-én kora reggel egy gyönyörű színes őszi napon Győr – Moson – Sopron megye székhelyére, Győrbe kirándultunk. Nagy volt az izgalom már hetekkel előtte, hiszen a híres német autógyártó céghez, az AUDI-hoz, majd a győri állatkertbe készültünk. Szeretettel fogadtak a gyárban, mely rögtön elkápráztatott minket. A kisfilm vetítése során betekintést nyertünk a cég 25 éves történetébe, a 13 ezer dolgozó mindennapjaiba, és megtudtuk, hogy az óriási Tovább...

Tökfaragás

Az őszi szünet előtt csütörtökön tökös délutánt tartottunk. Versenyre hívtuk tanulóinkat. Felső tagozatos diákjaink nevezhettek két kategóriában. Választhatták a tökfestést vagy a tökfaragást egyénileg, illetve párokban is. A munka mellé a konyha dolgozói finom tököt sütöttek. Az elkészült munkákat kiállítottuk, és az iskola apraja-nagyja szavazhatott a legötletesebb, legszebb alkotásra. Tovább...

Megújult a kerítésünk

Október 13-án szülők, tanárok és diákok összefogásával új színbe öltözött iskolánk kerítése.
Nagyon köszönjük a résztvevő szülők, nagyszülők segítségét.

Festés2

kép 1 / 3

Pályaorientációs nap

Október 13-án iskolánk apraja- nagyja ismerkedett a különböző szakmák feladataival. Az alsósoknak helybe jöttek a mesterségek képviselői és interaktív, játékos bemutatókat tartottak nekik. Kipróbálhatták az alpin-technikát, olthattak tüzet, bemászhattak kamionba, készültek frizurák és sminkek is. A nagyobbak községünk különböző vállalkozásait látogatták meg és a helyszínen nyerhettek bepillantást az ott folyó munkába. Cseréltek gumit autón, sütöttek Tovább...

Megemlékezés az aradi vértanukról

A családok és az iskola feladata, hogy felelősség teljes magyar felnőtteket neveljünk. A gyerekeknek úgy kell felnőniük, hogy nemzetük történelmének fontos eseményeit ismerjék, halljanak azokról, akik sokat tettek a haladásért, akik életüket áldozták az elveinkért, egy szabadabb Magyarországért. Az 1848-49-es szabadságharc és megtorlásának emlékezete nem múlhat el az idő múlásával. A közel 170 éve történt megtorlásra a Kazinczy Iskola hetedik évfolyamosok Tovább...

Állatok világnapja – Maci kiállítás

Október 4. Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentjének halála napja és egyben az állatok világnapja is. Ebből az alkalomból hirdettünk a felső tagozaton mackógyűjtő versenyt az osztályok között. Közel 500 db medve képviseltette magát a bejáratnál lévő területen, ahol is a kiállítást az alsó tagozatosok remek, állatokról készített rajzai vettek körül. A közös macigyűjtésben egy csapatként fogott össze az 5. b osztály, mely a hét lezárásaként jól Tovább...