KUTATÓK ÉJSZAKÁJA a Csodák Palotájában

Minden tanévben részt veszünk ezen a szeptember végi programon a felsős diákokkal. Idén szeptember 27 – én a választásunk a Csodák Palotájára esett. Ebben az interaktív játéktérben észrevétlenül sajátítottuk el a természettudomány csodálatos világának törvényeit, jelenségeit. Nagyon tetszett mindenkinek a látványos kémia show az Öveges professzorról elnevezett teremben, talpig beöltözve kísérleteztünk a Richter Gedeon laborban, QR kódok beolvasásával Tovább...

Rendhagyó Magyar Diáksport Napja

Miért is rendhagyó? Mint minden évben szeptember utolsó péntekén, így az idén is 2024. szeptember 27-én a Magyar Diáksport Napját ünnepeltük.A rendhagyó jelzőt azért kapta, mert az idén olimpia éve volt, így gondoltunk egy nagyot és merészet és megrendeztük a Kazinczys diákok olimpiáját.Ennek rendje és módja szerint meghirdettük az eseményt, mely a következő programokat tartalmazta: Felvonulás osztályonként a megnyitó helyszínére, melyhez az osztályoknak Tovább...

Határok nélkül

„Egyszer megszülettünk, ezért majd egyszer meghalunk.Adj hálát érte, hogy még együtt vagyunk,mert volt már pár utunk és sok mindent tudunk,de legfőképpen azt, hogy összetartozunk.”Bojtorján Júniusban, mint minden évben a hetedikesek Erdővidéken jártak a Határtalanul pályázat jóvoltából. Feltöltődve, tele élményekkel új barátságokkal, ígéretekkel, - hogy találkozunk még -  tért haza minden csoport. Indén ezt az ígéretet valóra váltottuk. Már, Tovább...

Sünóra

Szeptember 13-án iskolánk alsós osztályai simogatással egybekötött ismeretterjesztő foglalkozáson vehettek részt. Tanulóink bővítették az ismereteiket a hazánk erdeiben élő keleti sünökről. Megtanultuk például, hogy sünök laktózérzékenyek, és akár az életükbe is kerülhet, ha tejjel itatjuk őket. Miután egyéb érdekességeket is megtudtunk megsimogathattuk Tigrist, az afrikai törpe sünt. Hatalmas élmény volt a gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. Köszönjük Tovább...

Balatoni nyár Révfülöp

Az idén is gyerekzsivajtól volt hangos a révfülöpi tábor július 8-14-ig. Községünkből hetven tanuló és négy kísérő nevelő táborozott. A tábori életet a mindennapos fürdés mellett sorversenyek, vetélkedők, éjszakai túra, kézműves foglalkozások színesítették és az első táborozók beavatási szertartása. A változatos programok megszervezését nagyban segítette önkormányzatunk anyagi támogatása. Így tudtunk kirándulni Balatonedericsre az Afrika Múzeumba. Tovább...