Népzenei hírmondó

Beköszöntött a tavasz, téli álmából ébredezik a világ, s mint minden évben belépünk ama ciklikus körforgás egyik legszebb időszakába, mikor a megújulás vesz minket körül. Tudjuk, hogy jön. A hideg téli estéken várjuk is. A karácsonyi ünnepkör zárultával egyre jobban siettetnék érkezését.   A természetnek nem kell reklám, óriásplakát, mindenféle közösségi médiában bejelenteni, híresztelnie magát. Történnek a dolgok a maguk útján a teremtés szerint.  Ahogy a természetben megvan a körforgás és a rend, úgy a mindennapi életben is, beleértve az ember saját munkáját. Persze mindig igyekszik az idő múlásával, tudása gyarapodásával évről-évre dolgát jobban végezni, mindig picit hozzá tenni. De a körforgás az esztendő hónapjai haladtával rendszerré áll össze életünkben.

Mi is ébredezünk, megújulunk tennivalónkban, a zeneoktatásban, településünk kulturális életének felpezsdítésében a Parapács Kulturális Egyesülettel (PKE) ezen a tavasszal is. Ugyan télen sem voltunk tétlenek, de a sötét hónapokban beértük a táncházaink családias légkörében együtt töltött szerény mulatozással, hagymás-zsíroskenyér és forró tea elköltésével. Továbbá ott volt a terveink szövögetése a jövőt illetően.  A tavasszal együtt immár harmadik esztendeje érkeznek a népzenei koncertjeink az ifjúság számára. Az idén is ellátogattunk az óvodásokhoz és településünk mindkét általános iskolájába. Továbbá koncerteztünk Dunaharaszti Mese óvodában, Felsőlajoson és Táborfalván. Koncertjeinkkel továbbra is célunk a felnövekvő gyermekek számára a tudásátadás mellett a nemzeti identitás megerősítése és nem utolsó sorban az értékközvetítés. Ezen események mindenki számára ingyenesek az NKA- Halmos Béla Programjának köszönhetően. A nyitó gondolataimhoz visszatérve, a természettel ellentétben nekünk viszont reklámra van szükségünk, mert ugye ami a facebookon, youtube-on nincs jelen az „nem is létezik”. Persze eleget teszünk a reklámokhoz való kötelezettségeinknek, de csak módjával. Manapság ugye az a „valaki” akinek nagyobb a plakátja. Ez sajnálatos dolog, nem tudunk és nem is akarunk versenybe szállni ezzel. Ugyanakkor tudván eme újság népszerűségét és a közösségi médián lévő jelenlétüket, bízom benne, hogy mindenki, – beleértve a kultúrát kedvelőket, vagy éppen ez irányba elkötelezetteket – kellő információt kap PKE és a Kazinczy iskola diákjainak munkásságáról.

A rendszeres táncházaink kötődnek a jeles napokhoz és szintén ingyenes, minőségi szórakozási formát kínálnak nagyközségünk és a környékbeli települések ifjúságának. Ezen alkalmakat a Csoóri Sándor Program támogatja.  A Művelődési Ház és a Tájház vezetőségének köszönhetően a táncmulatságok helyszíne is folyamatosan biztosított. Büszkeséggel tölt el, hogy a Kazinczy iskola és PKE diákjaival egyre több alkalommal öregbíthetjük településünk hírnevét a színpadokon. Április elején az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodó vásáron adtunk fél órás koncertet a Papp László Sportarénában.

A jövőt illetően sok feladat vár még ránk. Májusban rendhagyó zeneórákon toborozzuk a népzenét tanulni vágyókat a következő tanévre. A választható hangszerek: hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, citera, koboz. A zeneoktatás mindenki számára elérhető, 6-99 éves korig várjuk a jelentkezőket!

Június 6-án, pénteken a Tájház pajtájában tartjuk a tanévzáró koncertünket, melyre mindenkit szeretettel várunk.

Július első hetében szervezzük a III. Parapács Népzenei Tábort, mely szintén mindenki számára elérhető. Szeptemberben erdélyi tanulmányi kirándulásra készülünk. Ezen két program megvalósulásához köszönet illeti településünk Önkormányzatának Képviselő Testületét, kik anyagi támogatást biztosítottak a céljaink eléréséhez.

Ezúton bíztatnék mindenkit, látogasson el programjainkra, ismerjenek meg bennünket! Mi jó szívvel várunk mindenkit, ki hozzánk hasonlóan, jó szándékkal érkezik közénk. Programjainkról tájékozódhatnak a Parapács Kulturális Egyesület facebook oldalán.

„Előre, csak előre! Lássuk mi lesz belőle!”

Tanchaztalalkozo

kép 2 / 2