Határtalanul 2019

Határtalanul pályázat beszámolója

„Bármi volt, bármi lesz, a magyar magyar lesz, így éled újjá a Nemzet!”

A 7. évfolyamosok már 6. alkalommal jutottak el Erdővidékre június 3-tól 8-ig. Olyan élményekben volt részünk, mely megismételhetetlen. A gyerekek közül sokan először szakadtak el szüleiktől ilyen sok időre.

  1. nap: Reggel 6 órakor indultunk. Első megállónk a Királyhágó volt, ahol gyönyörködtünk a csodás kilátásban. Körösfőn koszorút helyeztünk el Vasvári Pál kopjafájánál. Szovátán sétáltunk a Medve-tó partján, majd végül Farkaslakán álltunk meg, ahol Tamási Áron sírhalmánál emlékeztünk az íróra, egyik legjelentősebb művét (Ábel a rengetegben) felolvasva. Este 10 óra előtt érkeztünk meg Barótra a Derzs panzióba.
  1. nap: Meglátogattuk Vargyason a 7. osztályosokat. Két prezentációban mutattuk be osztályainkat, iskolánkat, községünket, majd ők is bemutatkoztak, körbevezettek bennünket iskolájukon. Eljutottunk ahhoz a bútorfestő családhoz, akikkel a Magyarok Házában is találkoztunk. Nagy megtiszteltetés volt. Megcsodáltuk unitárius templomukat és a tiszteletes úr elmondta a templom történetét, majd bejutottunk a Makovecz Imre által tervezett református templomba is. Baróton az Erdővidék Múzeum kiállításaiban gyönyörködtünk. Kisbacon településén, meglátogattuk Etelka nénit és a működő vízimalmot, majd Benedek Elek Emlékházát. Az Összetartozás Napja rendezvényen is ott voltunk, melyet a vargyasi unitárius templomban szerveztek meg. Iskolánk igazgatónője Gabica néni köszöntötte a közösséget, majd Simon Dániel mondott egy verset, utána Pavella Krisztina énekelte el az Ima a hazáért című dalt. Ezután néztük meg a többiek műsorát, majd koszorút helyeztünk el az Összetartozás kopjafájánál.
  2. nap: Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban a rengeteg csodás dolog mellett ott állhattunk Gábor Áron ágyúja mellett és énekelhettünk is. Csernátonban a Haszmann Pál Múzeumban rengeteg érdekes kiállításon sétáltunk végig: kályhák, rádiók, mezőgazdasági nagygépek, faragott sulykok, különböző települések berendezett épületei. Kézdivásárhelyen bejutottunk a színházba és beleláttunk a város utcáinak, házainak elrendezésébe. Nyergestetőn nagyon megható volt, emlékeztünk az életüket feláldozó székelyekre, verssel, dallal. Este visszamentünk Vargyasra, ahol a helyiekkel egy jó hangulatú estet tölthettünk el.
  3. nap: Reggel a vargyasi iskola udvarában egy szép magnólia fát állítottunk az ott töltött napok emlékére, majd a mohos tőzeglápon sétáltunk végig. Ezután a Szent Anna-tó partjára mentünk, fényképezkedtünk, és nem fogják elhinni, még medvéket is láttunk, összesen 7-et.

A Büdös barlangba is bejutottunk, de a vihar hamar „elzavart” bennünket. Sánta Ferenc Sokan voltunk című művét már a panzióban hallgattuk meg. Este a vargyasi gyerekekkel baráti focimeccsen vettünk részt. Nagyon jól játszottunk, de a helyiek ügyesebbek voltak, a végeredmény 6:2. Ennek a napnak a legmeghatóbb része az volt, amikor meglátogattuk a Nagy családod, akikhez minden évben eljövünk, és elhozzuk az iskolánk gyerekei által összegyűjtött pénzt, ruhákat, tartós élelmiszereket. Nagyon örültek a felajánlásoknak.

  1. nap: Vártuk ezt a napot. 5 lovaskocsival indultunk a Vargyas-szorosba. Olyan gyönyörű tájon gurultunk végig, és olyan csodálatos helyeken sétáltunk, hogy leírhatatlan. Bementünk az Orbán Balázs barlangba is, ami nagyon izgalmas volt. Megismerkedtünk a szénégetők munkájával, megtudtuk, hogyan készül a faszén. Ez volt az utolsó este, amit itt töltöttünk, ezért meghívtuk a vargyasi gyerekeket. Sétáltak a városban, végül egy jót játszottunk a panzió udvarában.
  2. nap: Reggel nagyon korán indultunk. Erre a napra Déva várának a bemutatása került. Siklóval jutottunk fel a várba, ahonnan gyönyörű kilátás tárult elénk. Gyalog sétáltunk le és indultunk haza. Este 8-kor értünk Bugyira, ahol a gyerekek szülei már nagyon vártak bennünket. Megható volt, ahogyan a gyerekek elváltak egymástól, ölelkeztek, még a könny is megjelent a szemükben és nem csak az övékben…

Köszönjük a szülőknek, hogy megbíztak bennünk és elengedték a gyerekeket erre a csodálatos helyre. Köszönjük Pájer Györgynek a fantasztikus kalauzolást.

Farkaslaka koszorúzás

.